Találd meg az egy másodpercnyi pazarlást!

Szeretnék megosztani egy különleges tanulságot abból az időből, amely felnyitotta a szememet arra, hogy a legkisebb beavatkozások is mennyire fontosak a napi munkafolyamatok során. Nevezzük ezt az “egy másodperces leckének”. Találd meg te is az egy másodpercnyi pazarlást!

A cikk elolvasásához szükséges idő: kb. 6 perc

Szerző: Tracey Richardson
Fordította: Poprády Barbara egyetemi hallgató, Budapesti Corvinus Egyetem
Nyelvi lektor: Kónya Emese egyetemi hallgató, Budapesti Corvinus Egyetem
Szaklektor: Jenei István egyetemi adjunktus, Budapesti Corvinus Egyetem

Abban a szerencsés lehetőségben volt részem, hogy tanulhattam japán oktatóimtól a TMMK (Toyota Motor Manufacturing Kentucky, Toyota Motorgyár Kentucky) beindítási fázisában 1987-88-ban. A termelésben dolgoztam, és több dolgot előre meg kellett határoznunk a standardokra, 5S-re, munkautasításokra és vizuális ellenőrzésre vonatkozóan, hogy megfeleljünk vevőnk – jelen esetben az összeszerelő műhely – igényeinek. Minden csoporthoz (annak méretétől függően) egy-két tréner volt rendelve, akiknek az volt a feladata, hogy minden lépésünket mentorálja. Akkor még nem láttam, hogy milyen felbecsülhetetlen értékű is volt a jelenlétük. Nagyon bosszantóak tudtak lenni, az ember magában azt kívánta, bárcsak elbújhatna előlük. (Úgy tűnt, mást sem tudnak, csak azt kérdezni, MIÉRT? – nagyon idegesítő!) Mégis, így 24 év távlatából már látom, amit akkor nem vettem észre, hogy milyen különleges időszak is volt ez, és milyen sokat tanultam.

Szeretnék megosztani egy különleges tanulságot abból az időből, amely felnyitotta a szememet arra, hogy a legkisebb beavatkozások is mennyire fontosak a napi munkafolyamatok során, és hogy ezek a változtatások hogyan hatnak a vállalat hosszú távú fenntarthatóságára és tanulási képességére.

Nevezzük ezt az „egy másodperces leckének”.

Élénken emlékszem arra a pillanatra, amikor megvilágosodtam, és örökre megváltozott a veszteségekhez való hozzáállásom. Akkor még csak 19 éves voltam, de azóta is alkalmazom ezt a bölcsességet, és egy életre szóló szenvedéllyé vált, hogy megpróbáljam észrevenni és eltüntetni a mudát, vagy veszteséget. Egy nap a trénerünk összehívott minket, és azt mondta: „Van egy kihívásom számotokra!” Izgatottak, és egy kicsit idegesek is voltunk, hogy vajon mit vár tőlünk. Az ő feladatuk trénerként az volt, hogy elvégeztessenek velünk olyan feladatokat, amelyekről el sem tudtuk képzelni, hogy képesek vagyunk rá. Hasonlóan a mostani sensei szerepemhez.

A velünk dolgozó sensei arra kért minket, hogy keressünk a folyamatunkban egy másodpercnyi pazarlást. Be kell vallanom, amikor ezt mondta, úgy éreztem magam, mint egy leeresztett léggömb. Valóban? Ez minden? – kérdeztem magamban. Ki törődik egy másodperccel? A trénerünk érezte, hogy egyikünk sem érzi olyan fontosnak ezt az egy másodpercnyi célt, így hát elmagyarázta jelentőségét. A trénereink egyik módszere arra, hogy felkeltse érdeklődésünket, az volt, hogy elmagyarázta az okát, hogy mit miért csinálunk. Sok vállalatnál elmagyarázzák, mit csinálj, néhányszor azt is, hogyan csináld, de a céllal kapcsolatosan nem világosítanak fel – azaz, miért annyira fontos ez. (Lásd egy korábbi blog bejegyzésben: MIT, HOGYAN és MIÉRT!)

Oktatónk elmagyarázta az egy másodperc jelentőségét a vállalati megtakarítások szempontjából. Azt mondta: „Ha az üzemben mindenki megtakarítana egy másodpercet a saját munkafolyamata során, nyolc autóval többet tudnánk gyártani műszakonként.” Megint gúnyosan azt gondoltam: „micsoda?”.

Érdekes módon a japán trénerek SOSEM mondták meg konkrétan, hogy ŐK mit akarnak észrevetetni velünk. Ez mindig egy teszt vagy lecke volt tőlük, hogy megtanítsanak minket látni. Ezt úgy érték el, hogy kérdéseket tettek fel. Ők egyértelműen látták folyamatainkban a veszteséget, de az ő munkájuk trénerként az volt, hogy megtanítsanak minket is meglátni ezeket (hogy végül mi magunk is így „vezessünk”). Azzal kezdték, hogy felismertették velünk az egy másodpercnyi veszteség kiiktatásának erejét. Tanulmányozták munkafolyamatainkat, és segítettek számunkra felismeri egy másodperc értékét – majd lefordítani ezt költségekre, hogy hatalmas megtakarításokat realizálhassunk egyéni, csoportos és vállalati szinten is. Ha nem csak a mi csoportunkban, hanem az egész üzemben mindenki találna egy felesleges másodpercet, akkor együttesen nyolccal több terméket (Camryt) tudnánk legyártani egy műszakban. Ez megfeleltethető a termelékenység javulásának, a profit javulásának és az emberek fejlődésének. Nyolccal több termék több ezer dollárt jelentett, amit azért NEM termeltünk meg, mert „elfogadtuk” a veszteségeket.

Annak megértése, hogy semmilyen veszteség sem túl kicsi ahhoz, hogy küzdjünk ellene, örökre megváltoztatta hozzáállásomat és mindennapi munkámat. „Hipertudatos” lettem a lépéseimet, mozdulataimat, ergonómiai helyzetemet és az utómunkákat illetően. Csatlakoztam kollégáimhoz a veszteségek keresésében: az andon segítségével, a javaslati rendszerünkkel, a minőségi körök programunkkal, a kulcs teljesítmény-mutatókkal foglalkozó munkacsoportjainkkal, vagy csak az abnormalitások azonosításával, amint észrevettük azokat. Ez a munkánkkal kapcsolatos elvárás része volt, nem választás kérdése. Elvárták tőlünk, hogy megértsük, a munkánk fontos része a stabilitás megtartása, a fenntarthatóság, a hosszú távú növekedés és siker.

Az egy másodpercnyi veszteségek keresése megértette velünk az „irányfény” fontosságát. Az irányfény, amely egy sor kérdést vet fel, kezdve olyanokkal, hogy:

  • Mi az én szerepem?
  • Mi a felelősségem a munkám során? (a napi felelősségem, amely az értékteremtő munkához köt)
  • Mi a munkám célja? (A Hoshinhoz kapcsolódó célom: honnan tudom, hogy értékteremtő munkát végzek?)
  • Milyen célok vezérlik a munkám céljait? (Hoshin = stratégiai célok lebontása)
  • Hogyan kapcsolódnak mindezek a vállalati célokhoz? (Sarkcsillag)

Tehát amikor a tréner lefordította nekünk az egy másodperces leckét, elmagyarázta, hogyan segíthet ez a mindennapi munkánkban. Lefordította ezt vállalati szintre is, ezzel biztosítva számunkra az irányfényt.

Az egyszerűség kedvéért mondjuk, hogy minden autó 1000 dollár nyereséget jelent, így 8000 dollár „repült ki az ablakon” minden műszakban, mi meg csak „bámultuk utána”. Senkinek nem kéne foglalkoznia egy másodperccel, ugyebár? Ez már szőrszálhasogatás, nem? Hagyjanak ezzel békén, igaz? Nos, ezt követően azt gondoltam „hűha”: 1 műszak, az mennyi is egy héten, hónapban, évben? – Ez összeadódik! Ez az 1 másodperc biztosíthatja a munkahelyemet majd egy szép napon. Valóban, csak 1 másodperc!? Úgyhogy ettől a pillanattól kezdve mindenhol másodperceket kerestem.

Nos, te hogyan fordítod le ezt a saját világodra? Lehet, hogy nem egy másodpercet keresel, ahogy mi. De mindez lehet:

1 óra,

1 nap átfutási idő,

1 fillér,

1 forint,

1 hét

Nálatok hol van a veszteség? Vajon meglátod-e? Ha meglátod, le tudod-e fordítani? Szerintem ez a gondolkodásmód követelmény, nem egy lehetőség. Mennyit kell még kidobni az ablakon, amíg érdekelni kezd? „Kezdj gondolkodni!”, ahogy a trénerem mondaná.

Forrás: lean.org

Kérjük, amennyiben a fordítással kapcsolatban észrevétele van, jelezze azt az info@lean.org.hu e-mail címen.

Könyvajánló

Lean Sensei

A sensei feladata az, hogy elvégeztessen velünk olyan feladatokat, amelyekről el sem tudtuk képzelni, hogy képesek vagyunk rá.

  • Hogyan érik ezt el?
  • Mi a céljuk?
  • Hogyan lehet valakiből sensei?
  • Milyen hasznom származhat abból, ha egy sensei segít nekem a tanulási folyamatban?

A Lean Sensei – A Toyota tanítóinak útján című könyvben megtalálod a választ a fenti kérdésekre. Alapmű azok számára, akik igazi, fenntartható fejlődést szeretnének elérni a lean szemlélet által, és nyitottak arra, hogy a fejlődés érdekében feszegessék határaikat.