Nemzetközi Lean Konferencia
2025. május 22.
MEGKÉRDEZTÜK KORÁBBI RÉSZTVEVŐINKET, MI JUT ESZÜKBE A KONFERENCIÁNKRÓL



„Számomra ez a konferencia messze nem csak arról a napról szólt. Túl a kitűnő előadókon, a motiváló témákon és a precíz szervezésen más is fókuszba került: az egymástól való tanulás, a szakmabeliekkel leegyeztetett benchmark lehetőségek és az élményszintű tudásátadás mind nagyszerű jelei voltak a LEI lean közösségépítő törekvéseinek. Köszönet érte! 🙂 ”
Komiszár Nanetta Linda – Head of Process Development, Coloplast PDC

„A Nemzetközi Lean Konferencián elsősorban szakmai minősége és színvonala miatt igyekszem évről évre részt venni. Külön öröm számomra, hogy a hazai előadókon túl nemzetközi szaktekintélyek is megjelennek, így a hazai lean körkép mellett kitekintést nyerhetek a lean külföldi megvalósulásába is. Olyan előadóktól hallgathatok előadásokat, akiknek korábban a könyveiből ismerkedtem a lean világával. Mindig érdekes számomra, hogy a „lean dobozon kívüli” előadók vajon hogyan tudnak kapcsolódni egy ilyen szakmai közösséghez, és mindig meglep, hogy milyen jól sikerül nekik.”
Marczis Lóránd – termelésvezető, Dr. Oetker

“Az egész konferencia légköre olyan volt, mint egy szellemi oxigénsátor. Többen is mentünk a cégtől, reggel összegyűltünk a kávé körül, hogy mi fog ma velünk történni, de erre a pozitív sokkra nem lehetett felkészülni.
Beleszimatoltunk a jövőbe, nem csak abba, amit magunknak itt a cégnél kitűztünk, hanem mindabba, amit most és majd a világban, COVID után, az online-instant térben hozhat a jövő. A mindennapokban magukhoz mágnesezik a figyelmünket a megoldandó problémák, de a konferencián kicsit kitágult a horizont és szemmagasság fölé tudtuk emelni tekintetünket Jimre, Cevdetre, és a többi inspiráló előadóra és eredményre.
A cégnél épp csak elkezdtük magunkat beleélni a lean módszertanba, jóleső volt látni az elképesztően értékes szekcióüléseken, hogy vannak mások, akik már közelebb vannak a megközelíthetetlenhez. Az volt az érzésünk, hogy hasonlóan gondolkodó, optimista, jövőbe tekintő közösség jött össze – végre – újra.
Minden szervezőnek köszönjük a gondos és professzionális előkészítést, “elhoztuk” és visszük tovább.”
Nagy Ildikó – PA to MD and Centre of Innovation Manager, CooperVision

„Az, hogy az előadások érdekesek és tanulságosak, illetve az, hogy a helyszín és a szervezés kimagaslóan jó, szerintem nem is meglepetés egy olyan csapattól, amely mindenben a működési kiválóságot tartja szem előtt. Minden kétséget kizáróan profin is teljesítenek.
Számomra az a kimagasló és azért tudom mindenkinek őszintén ajánlani a LEI konferenciáját, mert annyira ügyesen húzzák be a lean határterületeit a beszélgetésekbe. Ahogy a Bátor Tábor működését, a Fundamenta krízismenedzsmentjének eszköztárát, vagy épp Orvos-Tóth Noémi gondolatait összekötötték a lean szemlélettel, az igazán mesteri. Ezért az extra figyelemért (is) megéri elmenni.”
Barabás Botond – Head of Plant L.E.A.N. Coaching, Vitesco Technologies

„Kiváló vendégelőadók, izgalmas szakmai előadások, gyönyörű környezet, segítőkész csapat, kapcsolatépítés, mindez egy helyen, csak ajánlani tudom. 🙂 „
Takács Petra – Lean Engineer, Grundfos
KINEK SZÓL EZ A KONFERENCIA?
Neked szól…
- ha szereted megismerni mások tapasztalatait, azokból inspirálódni,
- ha olyan lean előadásokat keresel, amiket máshol nem hallhatsz,
- ha a szeretsz másokkal együtt gondolkodni, gyakorlati szekciókban egy-egy vállalat példájába belemerülni, azt megbeszélni,
- ha szeretnél a legnagyobb hazai lean közösséggel együtt tanulni,
- ha végre nem csak online, hanem személyesen is találkoznál hasonló érdeklődésű emberekkel
Nem neked szól…
- ha nem szereted megismerni más vállalatok kihívásait, tapasztalatait,
- ha azt várod, hogy PONT olyan előadást hallasz majd, ami PONT a te problémádról szól és egy csapásra megoldódik minden gondod,
- ha vezetőként szilárd és megingathatatlan meggyőződésed, hogy a lean csak a leaneseké, és a számonkérésen kívül neked ezzel semmi dolgod,
- ha nem szereted megérteni az elveket a példák mögött és azok alapján inspirálódni
Helyszín
Aquaworld Resort Budapest
1044 Budapest, Íves út 16.

Akik már jártak nálunk – nemzetközileg elismert lean szakértők

John Shook
Sr. Advisor, LEI USA

James Womack
Founder, LEI USA

Daniel Jones
Founder, LEI UK

David Brunt
CEO, LEI UK

Tilo Schwarz
Toyota Kata Coach

Cristina Fontcuberta
Lean Coach, LEI Spain

Michael Ballé
Founder, LEI France

Nick Katko
President, BMA

Sammy Obara
Partner, Honsha

Art Smalley
Founder, Art of Lean

Oriol Cuatrecasas
Director, LEI Spain

Cevdet Özdogan
Vice President, Lean Institute Turkey

Fred Schnider
Lean MRO Manager, Iberia

Josh Howell
President, LEI USA

Katie Anderson
Consultant, Bestselling Author, Speaker

Akik már jártak nálunk – előadók a „lean dobozon” kívül
Minden évben a lean szakmától látszólag távol álló, ám ahhoz valahogy mégis köthető előadóval színesítjük programunkat. A kapcsolódási pontok megtalálásáról rendezvényünk állandó háziasszonya, vendégeink beszélgetőpartnere Mészáros Antónia gondoskodik.

Mészáros Antónia

Mocsai Lajos

Balogh Ottó

Mérő László

Geszti Péter

Mácsai Pál

Halácsy Péter

Zacher Gábor

Hajnóczy Soma

Orvos-Tóth Noémi

Stefanovics Angéla

Scherer Péter

Bojár Iván András
X. Nemzetközi Lean Konferencia NPS* pontszáma

*,,Az NPS-mutató megalkotói, a Bain & Company azt mondják, hogy a 0 feletti NPS-pontszám nem rossz, a 20 feletti jó, az 50 feletti pedig elképesztő.”