Lean Menedzser Kerekasztal


Egyesületünk egyik szolgáltatása a vállalati tagjaink számára, hogy azok lean menedzsere (folyamatfejlesztési vezetője, kaizen menedzsere…stb.) részt vehet a 2-3 havonta, mindig más tagvállalatunknál megrendezett Lean Menedzser Kerekasztal programunkon. Ezeknek az egynapos programoknak az alapvető felépítése nagyon hasonló, délelőtt a házigazda vállalat ügyvezetője bemutatja a vállalatot – valamint az ő szerepét a lean bevezetésében -, majd a helyi lean menedzser megismerteti a résztvevőket az általuk alkalmazott lean bevezetési stratégia részleteivel. Ezt követően a gembára megyünk, bejárjuk a vállalat egy meghatározó értékfolyamatát. A gemba-séta után a résztvevő lean menedzserek részletes visszajelzést adnak a látottakról a házigazdáknak. Az ebédet követően minden alkalommal más-más szakmai témáról beszélgetünk, gondolkodunk együtt, akár teljes, akár kis csoportokban.

Több korábbi évben rendhagyó esemény volt a Nemzetközi Lean Konferencia kísérőrendezvényeként megrendezett Lean Menedzser Kerekasztal, amelyet az eseményre hazánkba látogató, világhírű lean szakember moderált. Eddig John Shook és Jim Womack volt a vendégünk, okozva a hazai lean szakembereknek felejthetetlen élményeket.

Az eddig lezajlott Lean Menedzser Kerekasztal programok összefoglalói az alábbiakban olvashatók.

A programok összefoglalói