Lean szótár 7. kiadás

Lean szótár (7. kiadás) – Ingyenesen letölthető!

Termékleírás

Kosztolányi János & Schwahofer Gábor
ISBN 978-963-89-6354-3
Megjelenés: 2015. július 16.
Terjedelem: 186 oldal

“Az utóbbi években egyre több mérnök és termelési dolgozó ismerkedik meg a lean módszertannal. Mindazonáltal csak keveseknek adatik meg, hogy tiszta forrásból szerezzék be ismereteiket. Szótárunk feladatául tűztük ki, hogy tisztázza a legfontosabb lean kifejezések jelentését.
Míg az angol nyelvterületen jó ideje kialakult a lean szaknyelv, addig itthon nem létezik egységes magyar lean zsargon. Az angol cégeknél dolgozók az angol terminológiát használják, a német cégeknél a németet, valamint gyakran ezek magyarított változatait. A magyar kifejezéseket még senki nem gyűjtötte össze, ezért ugyanazon dologra nemritkán számos különböző magyar megfelelő létezik. Felsőoktatási intézményeink a lean megismerésének elején járnak, így ők sem tudnak iránymutatást adni a gyakorlati alkalmazóknak. E szótár második feladata tehát, hogy összegyűjtse a használatos magyar kifejezéseket, valamint javaslatot tegyen az egységes használat elősegítése érdekében.
Amint az első kiadásban lehetősége volt néhány tanácsadónak, valamint egyetemi oktatónak bekapcsolódni a szótár fejlesztésébe, úgy a későbbiekben is szeretnénk minél több lean szakember ismereteit megosztani az alakuló tudományterület résztvevőivel.
A szótár szerkesztésének és kiadásának célja a lean szakma összefogása és terjesztése. Ezért a szótár ingyenesen, és a kor elvárásainak megfelelően, elektronikus formában kerül forgalomba. Az elektronikus formának köszönhetően a szócikkek végén lévő kereszthivatkozások linkként működnek, ezzel is segítve a hatékony ismeretszerzést.”

Újdonságok a 7. kiadásban:

– 18 új szócikk
– 29 új japán kifejezés
– 2 módosítás a meglévő szócikkekben
– 2 új ábra
– Néhány apróbb hibajavítás

Letöltés